Egy különleges utaztatás tanulságát mesélem el. Igen sok érdekes következtetéseket vontam le belőle. Nyilván ezek csak gondolatébresztő meglátások, mert a teljes valóság ebben a kis írásban nem érzékelhető. Így arra kérem az olvasót, gondolkodjon el a lehetséges válaszokon…
A terápia elején sokat nem beszélgetek az „Életek vándorával” azért, hogy minél kevésbé befolyásoljam őket, és hogy ők se befolyásoljanak engem. Az első, hogy megkérdezem mi az oka annak, hogy felkeresett. Elmondom, hogy mi fog történni az utazás során. Megkérdezem, van e valami kérdése, tart e valamitől, és a felmerülő dolgokat megbeszéljük.
Egyik alkalommal egy középkorú hölgy keresett fel, azzal a problémával, hogy nem talál magának párt illetve, hogy környezetébe nem tud beilleszkedni. Az utazás jó ütemben zajlott, a bevezető szakasz után rögtön elkezdődött a „film” és elindult a párbeszéd is köztünk. Mindig a legsemlegesebb kérdéseket teszem fel az utazás közben, szem előtt tartva azt, hogy ne befolyásoljam a pácienst az élettörténetének megélésében.
A hölgy elmondása szerint, egy Afrikában élt, nagy szegénységben. Részletesen elmesélte, hogyan zajlott egy napjuk, mit ettek, mi volt a feladata, hogyan segített másokon. Beazonosított néhány jelenéletbeli rokonát ottani rokonokként. Pld. ottani édesanyja most a gyermeke. A folyamat során negatív jelzőket nem mondott, és nem volt érzékelhető, az sem, hogy esetleg nem szerette ezt az életet.
Férfi volt, az 1800 években, egy afrikai törzsben. Az utazás pillanatában épp a tűz körül „táncolt” mint középkorú barna bőrű ember. Igen meglepődött ezen és nem akart hinni a szemének. Az utazás lezárása után, a megszokott megbeszélésre került sor. Közölte, hogy nem érti ezt az egészet,mert ő nem szereti sem a négereket, sem a kisebbséget!
Méltatlankodott is, hogy hogyan lehetséges az, hogy Ő néger volt? Egy primitív ember? ! Abszurdum!
Így is elege van abból, hogy az életében sok olyan ember veszi körül, akik nem üti meg az ő szintjét, és nehezen tolerálja azt is, hogyha valaki „primitív”! Erőteljesen hárította a történetet, és nem értette, hogy mi köze ehhez az élethez. 
Elgondolkodtam azon, hogy a karma milyen zseniális és egyben időtlen. Több évnyi tapasztalatom az, hogy a terápia során felbukkanó életek egyfajta lineárisságot, párhuzamot mutatnak. Azaz előző életeinkben elkövetett cselekedeteink eredménye a jelenlegi. Meg kell tapasztalnunk a másik oldalt, vagy kijavítani hibáinkat, stb.
Ebben az esetben, vajon nem a lineáris egymásutániság dominált, mert előbb volt az az emberbaráti élet, utána a rasszista? Ez esetleg valamilyen visszafejlődés eredménye? Számomra egyik magyarázat erre a tapasztalásra az, hogy tér és idő nem létezik! Azaz számunkra érzékelhető idő nem létezik, így minden egy adott pillanatban zajlik! Amennyiben az idő létezne, nem ezt az életet kellet volna megtapasztalnia hölgynek. Inkább fordítva! Előbb rasszista, aztán pedig mintegy következményként négernek kellet volna születnie. Az a két kérdés is, amellyel a hölgy érkezett, megválaszolódott.
Vajon miért nem talált magának párt az illető hölgy, és miért nem tudott beilleszkedni környezetébe?
Másik tanulság (számos mellett) szerintem az, hogy a hölgynek el kell fogadnia ezáltal a megtapasztalás álltál, hogy ő is volt „ilyen” általa nem tolerált embertípus, és hogy talán nem kellene őket így megítélni!
Reméljük legjobbakat…
Nánási Andrea
Nánási Andrea
Az életem különböző pontjain, különböző alkotási módokkal fejezem ki magam. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért van az, hogy olykor írásban, olykor rajzolásban, vagy éppen takarításban, a lakásom csinosítgatásában, vagy varrásban, babák készítésben lelem örömöm. Arra mindenképp rájöttem, hogy mint nő nagyon sokféle kreatív tevékenységben találom meg a megújulást, olykor a túlélést, és az alkotás vágyát is egyaránt. Nem csak tevékenység öröme ez, hanem önkifejezés, és egyben lelki terápia is. Minden kreatív foglakozásban megtalálom a lelki békét, az újrakezdést és a kiáramlást. Ráadásul feltölt én erővel, egy – egy jól sikerült alkotás, még akkor is ha az csak „számomra szép”. Sohasem gátolt az a tény hogy nem tudok írni, horgolni, akármi. Csak elkezdtem és csináltam, adtam esélyt magamnak a kibontakozásra. Nem az volt a lényeg, hogy egy tökéletes dolgot készítsek, hanem az, hogy létrehozzak valamit, valami kézzelfoghatót.
Sokan kérdezik, miért csinálom. Egyszerű, mert jól esik. Igaz, ma márt tudatosabban készítem ezeket az alkotásokat. Azért is, mert kívülről látom a belsőmben végbe menő folyamatokat, jobban megértem önmagam, élethelyzeteimet, és könnyebben találom meg a megoldásokat.
