„Ami ma vagy, tegnapi gondolataidból ered, és amit most gondolsz, holnapi életedet formálja. Életünk az elménk teremtménye. Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi, mint saját árnyéka.” Részlet: Buddha tanításaiból
Életünk egyik legfontosabb része a párkapcsolat, amelyen belül a boldogság, „valami” különleges földöntúli öröm elérése a cél. Ez motivál, ez űz, hajszol bennünket társról-társra vagy tart egy ember mellett, olykor társas magányban. Néha olyanok vagyunk, mint riadt kis lepkék, növényről – növényre szállunk, és csak nem találjuk azt a virágot, mely legjobb számunkra. Egyre csak keressük azt a „valamit” és nem találjuk, nincs meg! Néha úgy érezzük megfogtuk, de amikor erősen megragadnánk, hogy soha többé ne hagyjon el bennünket, kipereg az ujjaink közül. Csak nézünk. Akkor most mi történt?! Én mindent megtettem, hogy boldog kapcsolatban éljek! Mindent!
Akkor miért nem érdemlem meg a párkapcsolatot és a boldogságot?
Furfangosabb és okosabb társaink már megfogalmazták azt, hogy talán illúziókat kergetünk, és nem teszünk meg mindent, vagy légvárat építünk, mely az első tavaszi szél hatására úgy dől össze, mint egy kártyavár. Nem ott keresgélünk, ahol kellene! Meg sem halljuk szavukat, csak megyünk, és szakadatlan keressük a ” valamit”. Évek, életek telnek el így, boldogtalanságban, társtalanságban, társas magányban.
Csak egyszer kellene megállnunk és elgondolkoznunk, vajon tőlünk függetlenül alakul így az életünk? Vagy a sorsunkra hatást gyakorolhatunk mi magunk is? Hogyan szeretnénk boldog kapcsolatban élni, amikor azt sem tudjuk, kik vagyunk mi és mit tudunk nyújtani társunknak!
Tehetünk-e azért, hogy a „valami” – amiről még igazából azt sem tudjuk mi-, amit olyan nagyon áhítunk, elérjük? Talán ez a valami nem szövi-e át egész életünk minden szövetét? Egyetlen egyszer adunk magunknak esélyt?
A párkapcsolatok lényege nem az, hogy a másik boldoggá tegyen minket! Nekünk magunknak kell boldognak lenni és ebben az állapotban bevonzani egy ugyanilyen társat. Nem csak kiegészítenünk kell a másikat, hanem szeretnünk! Úgy ahogyan van! Feltételek nélkül! A majd, csak, és a lehet szavak nélkül! Azért mert van! Lélegzik! Létezik! S tudunk boldogok, lenni, ha nincs mellettünk és tudjuk szeretni magunkat is és társunkat is, ha elmegy örökre mellőlünk!
Aki megáll és megkérdezi – Tehetek-e valamit a saját személyes „valamim” elérésére?- új világ tárul a szeme elé. Megnyílik az élete kapuja és kirajzolódik szeme előtt az út. Az út, melyen végighaladva kirajzolódik léte értelme. Megérti, ahhoz, hogy boldogságban éljen, ismernie kell ki is ő valójában, tennie kell azért, hogy a személyes világában rend és béke legyen. Tisztába jön azzal, hogy az öröm képessége a sajátja, hogy önmagának „egyedül” kell eljutnia oda! Meg tudja valósítani, hogy mint nő, nőként éljen és női misztériumát, női sorsát kiteljesítse! Megteremti, hogy mint férfi, férfiként éljen, és férfi lénye misztériumát át tudja érezni!
Mikor a lelke megnyugszik és békességre talál, képessé válik a saját személyes boldogsága elérésére, megtudja mit is akar ő valójában. Megérti, a boldogsága nem másoktól függ, hanem saját magától és ezért tud tenni, ha akar. Ki tud szakadni a hatalmi drámákból és érzelmi zsarolásokból! Mert dolgozott, felfedezte ki is ő valójában és rájött, hogy szeretetreméltó lény, aki saját magának a legnagyobb támasza!
Már nem elvenni és csak kapni akar, már nem akar harcolni és győzni, már úgy tud adni, hogy ne fájjon a viszonzatlanság! Képes arra, hogy társával egyfelé nézzen, és egy irányba tartson! Tudnak együtt alkotni, egymásért és egymástól függetlenül is élni! Tudja jól, most már kész a boldog párkapcsolatra, az öröm befogadására és nyugodt szívvel kiált a világba:
Boldogság gyere haza! Nyitva a kapu!
Nánási Andrea
http://denok.hu/az-elet-noi-oldala/
Mentés
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: