A bennem lakó Nő

Megtapasztaltuk a reinkarnációs utazást

Nemrégiben reinkarnációs utazással kapcsolatosan gyűltünk össze ismét, egy délutáni napon. Ezen a  foglalkozáson egy rövidebb előző élet meditációra, és beszélgetésre került sor. Közel 20 fő volt jelen ezen a kis összejövetelen. Magam számára hatalmas sikerként könyveltem el ezt a foglakozást, mert az el jöttekből 3 ember aludt bele a meditációba, a többieknek volt valamilyen előző élet béli megtapasztalása.

Ez fantasztikus!

Nagyon érdekes  élményekről, korokról,  számoltak be a résztvevők. Sokan látták magukat részletesen, hajukat, ruhájukat, alakjukat, nemüket.  Megnézték azt a helyet ahol születtek. A résztvevők közül számos személy megtudta akkori nevét, a dátumot amikor született, és a helyszínt is. Nem okozott nehézséget az emberek számára az utazás, könnyedén  tartották a tempót, és jelentős  megtapasztalásban volt részük. A spalettában volt e századi újjászületés és egész 1400 évekig visszamenőkről is  meséltek. A helyszínek is igen sokrétűek voltak.  Magyarországot, Amerikát, Írországot is megnevezte, egy -egy éltek vándoraként utazó. Voltak akik igen részletesen  “megélték” az utazást és élménykében gazdag beszámolót tartottak nekünk.  Akadtak olyanok is, akik úgy vélték nem történt semmi, de miközben elmondták élményeiket egyre több és több emléket idéztek fel.

A mesélés közben döbbentek rá, hogy velük is megtörtént a “csoda” jártak egy előző életükben. Egy hölgy így mesélt a megtapasztaltakról:

“Én nem utaztam előző életembe. Csak azt éreztem, olyan volt mintha egy férfi lettem volna  …”

Az átélt élményeket részletesen megbeszéltük. Nagyon sok hasznos információt tudott minden utazó magának levonni ebből a meditációból,  illetve az előző élete megtapasztalásából. Számos üzenet, megoldás és elgondolkodni valót kapott minden résztvevő.

Számomra nagy élményt nyújtott az is, hogy ilyen széles és sokszínű előző élet élményeket hallgathattam. Mindig elbűvölnek, és elgondolkoztatnak ezek a történetek. Mindezek mellett, nagy tanításokat is hordoznak ezek a tartalmak nekem is.

Minden esetre újabb és újabb bizonyítékot kapok arra nézve, hogy ez a technika nagyon jó, és nagyon sok tapasztalatot, információt, és segítséget nyújt embertársaim számára. Ismét megbizonyosodtam abban a tekintetben is, hogy a reinkarnációs utazás működik, minden utazni vágyónál. E mellett még segít megválaszolni olyan kérdésekre, megoldásokat találni olyan problémákra amelyeket nem tudunk jelen pillanatban megoldani. Lehet ez évtizedes vagy pár napos probléma, dilemma is.

Ez a rövid meditálás, is nagyon sok segítséget nyújtott a résztvevőknek. Más aspektusból, más módon tapasztalhatták meg életüket.

 

                                    

A reinkarnációs utazás gyakorlati előnyei felbecsülhetetlenek, mint láthatjuk ez a 25 perc is jelentős segítséget nyújtott. Nyilvánvaló, hogy a csoportos reinkarnációs utazás, mely egynapos elfoglaltság, két hosszabb összetettebb meditáció, vagy az egyéni reinkarnációs utazás (másfél, két óra) jelentősebb segítség “Az életek vándora” számára.

Nánási Andrea

Bővebben erről:

Reinkarnációs utazás

A Nők Világa

 

Mentés

Női vágyak

 

Ha egy nőt megkérdezünk, hogy mire vágyik igazán, akkor az első dolgok közt nem ruhát, cipőt, és táskát fog említeni, mint ahogy ezt először gondolnánk. A nő ölelésre, kedvességre, bókokra, puhaságra, érintésre vágyik leginkább.

cikk-maarti

Ha egy férfi megkérdezné, hogy szerintem mit ajándékozzon egy nőnek, hogy az a dolog akkor is emlékeztesse rá, amikor épp nem tudnak együtt lenni, akkor a következő dolgot mondanám: ajándékozz neki egy puha, kellemes tapintású, selymes, bársonyos dolgot, amibe bele tudja magát burkolni, hogy a Te ölelésedet és gondoskodásodat tudja érezni, akkor is, ha nem vagy ott.

A férfiak számára talán kicsit meghökkentőnek és megfoghatatlannak tűnhet a válasz, de segítek, hogy mi is lehet ez a megfogatatlannak látszó dolog. Lássuk! Egy óriási puha takaró, egy nagy vállkendő, egy kellemes kötött pulóver, … vagy egy babzsák. Egy babzsákfotelbe kucorodva a leghidegebb magányos téli estét is át lehet vészelni egy romantikus film nézése közben. Na persze a puha takaró csak segíthet még a dolgon.    🙂

Elengedni magunkat egy ölelésben, és hátra hajtani a fejünket álmodozva… hát ez az amire vágyik egy nő. Ha nem tudsz mindig ott lenni a szeretett nő mellett, ajándékozz neki egy romantikus babzsákfotelt és egy puha takarót, hogy bekuckózhassa magát esténként, míg a telefon vagy a skype mellett ül, hogy csacsoghasson veled órákon át.

Csajbók Márta

http://heverde.hu/

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!