A gyermeknevelés nem könnyű. Erről csak igazán azoknak van tapasztalata akik, aktívan gyakorolják ezt. Sokszor halljuk, hogy „Én nem erre neveltem őt”. Maga a szülő sem érzi át egy-egy történés súlyát sokszor következményét sem. Saját tapasztalatom alapján szeretnék megosztani veletek egy kis történetet. Egy projekt keretén belül halmozottan hátrányos kisiskolásokkal foglalkoztunk, képesség és készségfejlesztés mellett kirándultunk, színházba jártunk. A srácoknak sok olyan programjuk volt, melyben utaztak, kirándulhattak, játszhattak. Olyan elfoglaltságok voltak ezek, melyet a családok nem tudtak anyagi helyzetük miatt megteremteni. A gyerekek több általános iskolából jártak hozzánk. A projekt során tapasztaltuk, hogy sok fiatal azért maradt ki a programból, mert a felmenőik nem látták át, és nem támogatták utódaikat. Ha valaki elkezd valamit és nem csinálja végig, akkor nem lesz eredmény. Olyan ez, mint a főzés, ha félidőben abba hagyod, akkor nyers marad az étel, nincs eredmény csak csalódás, amikor meg akarod enni.
A fiatalok hétvégi programokra való eljutás úgy szerveztük meg, hogy az iskolák előtt találkoztunk velük, és átgyalogoltunk a csoportokkal a kultúrházba. Az egyik édesanya egyik ilyen húszperces séta után felhívott, hogy a kislánya többet nem jön, mert micsoda dolog, hogy a csemetéjének „gyalogolnia” kell. Megértettük, és elfogadtuk a szülő döntését. Látható volt, hogy a nő minden nehézségtől meg akarta menteni porontyát. De vajon jól tette-e ezt?
Később találkoztunk ezzel az emberrel, aki arról panaszkodott, hogy a kislány passzív, nem akar csinálni semmit, nem erőlteti meg magát, csak teng, leng lusta. Jegyei is romlottak.
Amikor belegondolunk, és elképzeljük ennek a kis személynek az életébe, akkor rá kell jönni, hogy ennek a fiatalnak nagyon nehéz lesz az élete. Hogy miért?
Ha lurkónk mindennapja arról szól, hogy őse minden nehézségtől megóvja, védi, ha azt tapasztalja, hogy nem kell erőfeszítéseket tennie semmiért, bizony passzívvá válik. Ha a felmenő szerint húsz perc séta sok, és rendszeresen megmenti az utódját az erőfeszítésektől, akkor a gyermek mit fog gondolni? Azt, hogy nem kell tennie semmit, azért, hogy megkapjon „mindent” az élettől! Gondoljunk bele, mi mindent megkapunk csak úgy?
Ha valami egyből nem sikerül majd neki, másodjára már nem is fog próbálkozni. Nem tanítjuk meg vele a kitartást, türelmet, áldozat hozatalt, egy cél elérése érdekében. Ha mindent egyből megkap, nem alakul ki benne a kitartás, elkötelezettség, nem tanulja meg kezelni a kudarcot, és a dolgozni az eredményért.
Amikor kiskorában megóvjuk attól, hogy erőfeszítéseket tegyen a dolgokért, akkor felnőttként is így fog működni. Azt gondolja, mindent egyből megkap, és bizony az élet nem így működik. Nem lesz ott anyuka és apuka, hogy megmentse, de eszköztára sem lesz ahhoz, hogy adott helyzeteket megoldjon. A sok „gondoskodás”miatt nem sajátította el a megoldási formákat ilyen esetekre.
Csodálkozunk majd, hogy céljaiért nem fog sokáig dolgozni. Nem lesz kitartó, mindent felad, élete kudarcba fullad, és még negyven évesen is ott lakik velünk. Nem jár dolgozni, mert erőfeszítésbe kerül, akár húsz perc sétába. Nem tanulta meg gyermekkorába, hogy kitartónak hogyan kell lenni, és hogyan kell erőt és energiát belefektetni a dolgokba, hogy eredmény legyen belőle.
Ezután halljuk a kijelentést: Én nem erre neveltem!
Nánási Andrea
Bennem lakó nő facbook
Mentés
Mentés
Vannak pillanatok, amikor az ember lánya megtorpan, és nem tudja merre tovább. Tehetetlenül áll, körbenéz és elgondolkodik, hogy került ide? Sokszor érezi azt, hogy most vége, az egész tarthatatlan állapot. Élete minden területén konfliktusba kerül. Áll, és segítséget remél, de olyan sokszor nem támogatják, nem talál megoldást. Elmagányosodik, mint nő anya feleség, és munkaerő. Úgy érzi magára maradt a nagyvilágban, bele fásul, és hagyja hagy sodorják az események. Aztán egyszer csak, mintha eszmélne. A bénító félelem, a magány és a tehetetlenség állapotában egy belső hang szólal meg fejében. Miért hagyod? Jó ez így neked?