
Ez fantasztikus!
Nagyon érdekes élményekről, korokról, számoltak be a résztvevők. Sokan látták magukat részletesen, hajukat, ruhájukat, alakjukat, nemüket. Megnézték azt a helyet ahol születtek. A résztvevők közül számos személy megtudta akkori nevét, a dátumot amikor született, és a helyszínt is. Nem okozott nehézséget az emberek számára az utazás, könnyedén tartották a tempót, és jelentős megtapasztalásban volt részük. A spalettában volt e századi újjászületés és egész 1400 évekig visszamenőkről is meséltek. A helyszínek is igen sokrétűek voltak. Magyarországot, Amerikát, Írországot is megnevezte, egy -egy éltek vándoraként utazó. Voltak akik igen részletesen “megélték” az utazást és élménykében gazdag beszámolót tartottak nekünk. Akadtak olyanok is, akik úgy vélték nem történt semmi, de miközben elmondták élményeiket egyre több és több emléket idéztek fel.

“Én nem utaztam előző életembe. Csak azt éreztem, olyan volt mintha egy férfi lettem volna …”
Az átélt élményeket részletesen megbeszéltük. Nagyon sok hasznos információt tudott minden utazó magának levonni ebből a meditációból, illetve az előző élete megtapasztalásából. Számos üzenet, megoldás és elgondolkodni valót kapott minden résztvevő.
Számomra nagy élményt nyújtott az is, hogy ilyen széles és sokszínű előző élet élményeket hallgathattam. Mindig elbűvölnek, és elgondolkoztatnak ezek a történetek. Mindezek mellett, nagy tanításokat is hordoznak ezek a tartalmak nekem is.
Minden esetre újabb és újabb bizonyítékot kapok arra nézve, hogy ez a technika nagyon jó, és nagyon sok tapasztalatot, információt, és segítséget nyújt embertársaim számára. Ismét megbizonyosodtam abban a tekintetben is, hogy a reinkarnációs utazás működik, minden utazni vágyónál. E mellett még segít megválaszolni olyan kérdésekre, megoldásokat találni olyan problémákra amelyeket nem tudunk jelen pillanatban megoldani. Lehet ez évtizedes vagy pár napos probléma, dilemma is.
Ez a rövid meditálás, is nagyon sok segítséget nyújtott a résztvevőknek. Más aspektusból, más módon tapasztalhatták meg életüket.

A reinkarnációs utazás gyakorlati előnyei felbecsülhetetlenek, mint láthatjuk ez a 25 perc is jelentős segítséget nyújtott. Nyilvánvaló, hogy a csoportos reinkarnációs utazás, mely egynapos elfoglaltság, két hosszabb összetettebb meditáció, vagy az egyéni reinkarnációs utazás (másfél, két óra) jelentősebb segítség “Az életek vándora” számára.
Nánási Andrea
Bővebben erről:
Mentés







A gyermeknevelés nem könnyű. Erről csak igazán azoknak van tapasztalata akik, aktívan gyakorolják ezt. Sokszor halljuk, hogy „Én nem erre neveltem őt”. Maga a szülő sem érzi át egy-egy történés súlyát sokszor következményét sem. Saját tapasztalatom alapján szeretnék megosztani veletek egy kis történetet. Egy projekt keretén belül halmozottan hátrányos kisiskolásokkal foglalkoztunk, képesség és készségfejlesztés mellett kirándultunk, színházba jártunk. A srácoknak sok olyan programjuk volt, melyben utaztak, kirándulhattak, játszhattak. Olyan elfoglaltságok voltak ezek, melyet a családok nem tudtak anyagi helyzetük miatt megteremteni. A gyerekek több általános iskolából jártak hozzánk. A projekt során tapasztaltuk, hogy sok fiatal azért maradt ki a programból, mert a felmenőik nem látták át, és nem támogatták utódaikat. Ha valaki elkezd valamit és nem csinálja végig, akkor nem lesz eredmény. Olyan ez, mint a főzés, ha félidőben abba hagyod, akkor nyers marad az étel, nincs eredmény csak csalódás, amikor meg akarod enni.
A fiatalok hétvégi programokra való eljutás úgy szerveztük meg, hogy az iskolák előtt találkoztunk velük, és átgyalogoltunk a csoportokkal a kultúrházba. Az egyik édesanya egyik ilyen húszperces séta után felhívott, hogy a kislánya többet nem jön, mert micsoda dolog, hogy a csemetéjének „gyalogolnia” kell. Megértettük, és elfogadtuk a szülő döntését. Látható volt, hogy a nő minden nehézségtől meg akarta menteni porontyát. De vajon jól tette-e ezt?
Ha valami egyből nem sikerül majd neki, másodjára már nem is fog próbálkozni. Nem tanítjuk meg vele a kitartást, türelmet, áldozat hozatalt, egy cél elérése érdekében. Ha mindent egyből megkap, nem alakul ki benne a kitartás, elkötelezettség, nem tanulja meg kezelni a kudarcot, és a dolgozni az eredményért.
Vannak pillanatok, amikor az ember lánya megtorpan, és nem tudja merre tovább. Tehetetlenül áll, körbenéz és elgondolkodik, hogy került ide? Sokszor érezi azt, hogy most vége, az egész tarthatatlan állapot. Élete minden területén konfliktusba kerül. Áll, és segítséget remél, de olyan sokszor nem támogatják, nem talál megoldást. Elmagányosodik, mint nő anya feleség, és munkaerő. Úgy érzi magára maradt a nagyvilágban, bele fásul, és hagyja hagy sodorják az események. Aztán egyszer csak, mintha eszmélne. A bénító félelem, a magány és a tehetetlenség állapotában egy belső hang szólal meg fejében. Miért hagyod? Jó ez így neked?
Egy olyan ember, aki rendelkezik kellő én erővel, ismeretekkel, mérleget von és mer az élettel áramolni, mely sokszor változások sorozatát indítja el életébe, az boldoggá tud válni. Mindennapjai harmonikusak, stresszhelyzeteit jobban kezeli, teljes életet él.



