A bennem lakó Nő

Megtapasztaltuk a reinkarnációs utazást

Nemrégiben reinkarnációs utazással kapcsolatosan gyűltünk össze ismét, egy délutáni napon. Ezen a  foglalkozáson egy rövidebb előző élet meditációra, és beszélgetésre került sor. Közel 20 fő volt jelen ezen a kis összejövetelen. Magam számára hatalmas sikerként könyveltem el ezt a foglakozást, mert az el jöttekből 3 ember aludt bele a meditációba, a többieknek volt valamilyen előző élet béli megtapasztalása.

Ez fantasztikus!

Nagyon érdekes  élményekről, korokról,  számoltak be a résztvevők. Sokan látták magukat részletesen, hajukat, ruhájukat, alakjukat, nemüket.  Megnézték azt a helyet ahol születtek. A résztvevők közül számos személy megtudta akkori nevét, a dátumot amikor született, és a helyszínt is. Nem okozott nehézséget az emberek számára az utazás, könnyedén  tartották a tempót, és jelentős  megtapasztalásban volt részük. A spalettában volt e századi újjászületés és egész 1400 évekig visszamenőkről is  meséltek. A helyszínek is igen sokrétűek voltak.  Magyarországot, Amerikát, Írországot is megnevezte, egy -egy éltek vándoraként utazó. Voltak akik igen részletesen  “megélték” az utazást és élménykében gazdag beszámolót tartottak nekünk.  Akadtak olyanok is, akik úgy vélték nem történt semmi, de miközben elmondták élményeiket egyre több és több emléket idéztek fel.

A mesélés közben döbbentek rá, hogy velük is megtörtént a “csoda” jártak egy előző életükben. Egy hölgy így mesélt a megtapasztaltakról:

“Én nem utaztam előző életembe. Csak azt éreztem, olyan volt mintha egy férfi lettem volna  …”

Az átélt élményeket részletesen megbeszéltük. Nagyon sok hasznos információt tudott minden utazó magának levonni ebből a meditációból,  illetve az előző élete megtapasztalásából. Számos üzenet, megoldás és elgondolkodni valót kapott minden résztvevő.

Számomra nagy élményt nyújtott az is, hogy ilyen széles és sokszínű előző élet élményeket hallgathattam. Mindig elbűvölnek, és elgondolkoztatnak ezek a történetek. Mindezek mellett, nagy tanításokat is hordoznak ezek a tartalmak nekem is.

Minden esetre újabb és újabb bizonyítékot kapok arra nézve, hogy ez a technika nagyon jó, és nagyon sok tapasztalatot, információt, és segítséget nyújt embertársaim számára. Ismét megbizonyosodtam abban a tekintetben is, hogy a reinkarnációs utazás működik, minden utazni vágyónál. E mellett még segít megválaszolni olyan kérdésekre, megoldásokat találni olyan problémákra amelyeket nem tudunk jelen pillanatban megoldani. Lehet ez évtizedes vagy pár napos probléma, dilemma is.

Ez a rövid meditálás, is nagyon sok segítséget nyújtott a résztvevőknek. Más aspektusból, más módon tapasztalhatták meg életüket.

 

                                    

A reinkarnációs utazás gyakorlati előnyei felbecsülhetetlenek, mint láthatjuk ez a 25 perc is jelentős segítséget nyújtott. Nyilvánvaló, hogy a csoportos reinkarnációs utazás, mely egynapos elfoglaltság, két hosszabb összetettebb meditáció, vagy az egyéni reinkarnációs utazás (másfél, két óra) jelentősebb segítség “Az életek vándora” számára.

Nánási Andrea

Bővebben erről:

Reinkarnációs utazás

A Nők Világa

 

Mentés

Szeretet levél

A következő gyakorlatot régen találtam az interneten, jó dolognak tartom. Kicsit beleírtam, változtattam, de a lényeg ugyan az. Csináljátok meg ha van időtök. Működik!

Szeretet levél

Ha szeretteddel a kommunikációt sokszor, vagy csak néha, félreértés övezi akkor ajánljuk neked a következő kis technikát, mellyel jelentősen el tudod kerülni a félreértéseket. Írj szeretet levelet! Mindig egyes szám első személyben írj! (ÉN kommunikáció). A te kezdetű, és tartalmú mondatokat mellőzd. Mert azt támadásnak vehetik. Légy tárgyilagos egyszerű, és reális. Alább találsz egy vázlatot, hogy segítsük az írást. A pontozott részeket pótoljátok ki, saját gondolataitokkal.

Szeretetlevél-vázlat
Kedves …!

Dátum:…
Azért írom ezt a levelet, mert szeretném, elmondani, mit érzek, mit gondolok.

A düh kifejezésére alkalmas mondatok: Nem tetszik nekem…
Nagyon kínosan éreztem magam …

Dühösnek érzem magam, mert azt érzem,

nem tudok…..

nem vagyok…

Nagyon mély megbántódást éreztem, amikor ez az esemény, megtörtént.

A szomorúság kifejezésére: Nagyon csalódottnak érzem magam  Nagyon mély  szomorúságot érzek ilyenkor amikor….. események dolgok történnek.
Nagyon bántott…

Azt szerettem volna, arra vágytam…

Azt szeretném…

A félelem kifejezésére:

Nagyon aggódom…

Attól félek, hogy……. én egyedül maradok…

Megijedtem attól…
Nem akarom…..ezt az érzést érezni… csalódni

Azt szeretném… ha szeretnének.

A megbánás kifejezésére:

Nagyon zavarban vagyok…

Szeretnék bocsánatot kérni,..

Őszintén sajnálom…
Szégyellem magam…

Nem akartam…

Azt szeretném…

A szeretet kifejezésére:

Nagyon örülök…

Azt szeretném…

Azt akarom…
Nincs bennem harag

Nagyra értékelem…

Szeretném megköszönni, hogy…
Tudom, hogy…

Levelemre szeretnék választ kapni.

Fontos az is hogy válaszoljanak levelünkre, mert ez a gyógyító folyamat része. Tudatosítani kell a levél írójának, hogy szeretnénk, ha megírná ő is a gondolatait erre a levélre reagálva. Segítenünk kell a társunknak, abban is, hogy ő is olyan módon tudjon fogalmazni, ami nem sértő. Ezért adjuk át szeretet levelünkkor az alábbi segítséget, annak, akinek a levelet írtuk.

Válasz levél

Kedves …!

Dátum:…

Szeretet leveledre válaszolok.

Kezdő soroknak itt a következők legyenek, lehetnek:

Köszönöm, hogy…

Nagyon sajnálom, hogy…

Úgy érzem, megérdemled, hogy…

Szeretném, hogy…

Szeretlek….

Nem tudtam, hogy…

A továbbiakban, a levélre reagálva mindig egyes szám első személyben írjatok, csak saját érzéseitekről, tapasztalataitokról. Mindenképp kerüljétek ezt: Te, miattad. Ne a hibákról, bajokról, hanem annak következményeiről írjatok. Sosem bántón, hanem építő jelleggel.

A levél végén utóiratnak lehet az alábbiak közül választani:

Nagyon szeretném…..

Úgy érzem, hogy ……

Azt gondolom..

Szeretlek.

 

Sok sikert kívánok nektek:

 

Nánási Andrea

A Nők Világa:

https://www.facebook.com/A-N%C5%91k-Vil%C3%A1ga-374851612874395/

 

Mentés

Tér és idő nem változik



afrikai maszkEgy különleges utaztatás tanulságát mesélem el. Igen sok érdekes következtetéseket vontam le belőle. Nyilván ezek csak gondolatébresztő meglátások, mert a teljes valóság ebben a kis írásban nem érzékelhető. Így arra kérem az olvasót, gondolkodjon el a lehetséges válaszokon…

A terápia elején sokat nem beszélgetek az „Életek vándorával” azért, hogy minél kevésbé befolyásoljam őket, és hogy ők se befolyásoljanak engem. Az első, hogy megkérdezem mi az oka annak, hogy felkeresett. Elmondom, hogy mi fog történni az utazás során. Megkérdezem, van e valami kérdése, tart e valamitől, és a felmerülő dolgokat megbeszéljük.

fali_maszkokEgyik alkalommal egy középkorú hölgy keresett fel, azzal a problémával, hogy nem talál magának párt illetve, hogy környezetébe nem tud beilleszkedni. Az utazás jó ütemben zajlott, a bevezető szakasz után rögtön elkezdődött a „film” és elindult a párbeszéd is köztünk. Mindig a legsemlegesebb kérdéseket teszem fel az utazás közben, szem előtt tartva azt, hogy ne befolyásoljam a pácienst az élettörténetének megélésében.
A hölgy elmondása szerint, egy Afrikában élt, nagy szegénységben. Részletesen elmesélte, hogyan zajlott egy napjuk, mit ettek, mi volt a feladata, hogyan segített másokon. Beazonosított néhány jelenéletbeli rokonát ottani rokonokként. Pld. ottani édesanyja most a gyermeke. A folyamat során negatív jelzőket nem mondott, és nem volt érzékelhető, az sem, hogy esetleg nem szerette ezt az életet.

néger táncos emberek

Férfi volt, az 1800 években, egy afrikai törzsben. Az utazás pillanatában épp a tűz körül „táncolt” mint középkorú barna bőrű ember. Igen meglepődött ezen és nem akart hinni a szemének. Az utazás lezárása után, a megszokott megbeszélésre került sor. Közölte, hogy nem érti ezt az egészet,mert ő nem szereti sem a négereket, sem a kisebbséget!

Méltatlankodott is, hogy hogyan lehetséges az, hogy Ő néger volt? Egy primitív ember? ! Abszurdum!

Így is elege van abból, hogy az életében sok olyan ember veszi körül, akik nem üti meg az ő szintjét, és nehezen tolerálja azt is, hogyha valaki „primitív”! Erőteljesen hárította a történetet, és nem értette, hogy mi köze ehhez az élethez.
sovány négerek

Elgondolkodtam azon, hogy a karma milyen zseniális és egyben időtlen. Több évnyi tapasztalatom az, hogy a terápia során felbukkanó életek egyfajta lineárisságot, párhuzamot mutatnak. Azaz előző életeinkben elkövetett cselekedeteink eredménye a jelenlegi. Meg kell tapasztalnunk a másik oldalt, vagy kijavítani hibáinkat, stb.

Ebben az esetben, vajon nem a lineáris egymásutániság dominált, mert előbb volt az az emberbaráti élet, utána a rasszista? Ez esetleg valamilyen visszafejlődés eredménye? Számomra egyik magyarázat erre a tapasztalásra az, hogy tér és idő nem létezik! Azaz számunkra érzékelhető idő nem létezik, így minden egy adott pillanatban zajlik! Amennyiben az idő létezne, nem ezt az életet kellet volna megtapasztalnia hölgynek. Inkább fordítva! Előbb rasszista, aztán pedig mintegy következményként négernek kellet volna születnie. Az a két kérdés is, amellyel a hölgy érkezett, megválaszolódott.

Vajon miért nem talált magának párt az illető hölgy, és miért nem tudott beilleszkedni környezetébe?

Másik tanulság (számos mellett) szerintem az, hogy a hölgynek el kell fogadnia ezáltal a megtapasztalás álltál, hogy ő is volt „ilyen” általa nem tolerált embertípus, és hogy talán nem kellene őket így megítélni!
Reméljük legjobbakat…

Nánási Andrea

Bor_t_-szerelt._c_moldal_jpg

Nánási Andrea

20 perc séta

 

A gyermeknevelés nem könnyű. Erről csak igazán azoknak van tapasztalata akik, aktívan gyakorolják ezt. Sokszor halljuk, hogy „Én nem erre neveltem őt”.  Maga a szülő sem érzi át egy-egy történés súlyát sokszor következményét sem. Saját tapasztalatom alapján szeretnék megosztani veletek egy kis történetet. Egy projekt keretén belül halmozottan hátrányos kisiskolásokkal foglalkoztunk, képesség és készségfejlesztés mellett kirándultunk, színházba jártunk. A srácoknak sok olyan programjuk volt, melyben utaztak, kirándulhattak, játszhattak. Olyan elfoglaltságok voltak ezek, melyet a családok nem tudtak anyagi helyzetük miatt megteremteni. A gyerekek több általános iskolából jártak hozzánk. A projekt során tapasztaltuk, hogy sok fiatal azért maradt ki a programból, mert a felmenőik nem látták át, és nem támogatták utódaikat. Ha valaki elkezd valamit és nem csinálja végig, akkor nem lesz eredmény. Olyan ez, mint a főzés, ha félidőben abba hagyod, akkor nyers marad az étel, nincs eredmény csak csalódás, amikor meg akarod enni.

A fiatalok hétvégi programokra való eljutás úgy szerveztük meg, hogy az iskolák előtt találkoztunk velük, és átgyalogoltunk a csoportokkal a kultúrházba.  Az egyik édesanya egyik ilyen húszperces séta után felhívott, hogy a kislánya többet nem jön, mert micsoda dolog, hogy a csemetéjének „gyalogolnia” kell. Megértettük, és elfogadtuk  a szülő döntését. Látható volt, hogy a nő minden nehézségtől meg akarta menteni porontyát. De vajon jól tette-e ezt?

Később találkoztunk ezzel az emberrel, aki arról panaszkodott, hogy a kislány passzív, nem akar csinálni semmit, nem erőlteti meg magát, csak teng, leng lusta. Jegyei is romlottak.

Amikor belegondolunk, és elképzeljük ennek a kis személynek az életébe, akkor rá kell jönni, hogy ennek a fiatalnak nagyon nehéz lesz az élete. Hogy miért?

Ha  lurkónk mindennapja arról szól, hogy  őse minden nehézségtől megóvja, védi, ha azt tapasztalja, hogy nem kell erőfeszítéseket tennie semmiért, bizony passzívvá válik.  Ha a felmenő szerint húsz perc séta sok, és rendszeresen megmenti az utódját az erőfeszítésektől, akkor a gyermek mit fog gondolni? Azt, hogy nem kell tennie semmit, azért, hogy megkapjon „mindent” az élettől! Gondoljunk bele, mi mindent megkapunk csak úgy?

Ha valami egyből nem sikerül majd neki, másodjára már nem is fog próbálkozni.  Nem tanítjuk meg vele a kitartást, türelmet, áldozat hozatalt, egy cél elérése érdekében. Ha mindent egyből megkap, nem alakul ki benne a kitartás, elkötelezettség, nem tanulja meg kezelni a kudarcot, és a dolgozni az eredményért.

Amikor kiskorában megóvjuk attól, hogy erőfeszítéseket tegyen a dolgokért, akkor felnőttként is így fog működni. Azt gondolja, mindent egyből megkap, és bizony az élet nem így működik. Nem lesz ott anyuka és apuka, hogy megmentse, de eszköztára sem lesz ahhoz, hogy adott helyzeteket megoldjon. A sok „gondoskodás”miatt nem sajátította el a megoldási formákat ilyen esetekre.

Csodálkozunk majd, hogy céljaiért nem fog sokáig dolgozni. Nem lesz kitartó, mindent felad, élete kudarcba fullad, és még negyven évesen is ott lakik velünk. Nem jár dolgozni, mert erőfeszítésbe kerül, akár húsz perc sétába. Nem tanulta meg gyermekkorába, hogy kitartónak hogyan kell lenni, és hogyan kell erőt és energiát belefektetni a dolgokba, hogy eredmény legyen belőle.

Ezután halljuk a kijelentést: Én nem erre neveltem!

Nánási Andrea

Bennem lakó nő facbook

Mentés

Mentés

Mindig lehet másképp dönteni

Vannak pillanatok, amikor az ember lánya megtorpan, és nem tudja merre tovább. Tehetetlenül áll, körbenéz és elgondolkodik, hogy került ide?  Sokszor érezi azt, hogy most vége, az egész tarthatatlan állapot. Élete minden területén konfliktusba kerül.  Áll, és segítséget remél, de olyan sokszor nem támogatják, nem talál megoldást. Elmagányosodik, mint nő anya feleség, és munkaerő. Úgy érzi magára maradt a nagyvilágban, bele fásul, és hagyja hagy sodorják az események. Aztán egyszer csak, mintha eszmélne. A bénító félelem, a magány és a tehetetlenség állapotában egy belső hang szólal meg fejében. Miért hagyod? Jó ez így neked?

 Így indul meg a változás. Antony de Mello jezsuita szerzetes és pszichoterapeuta, azt mondta, az ember addig szenved, amíg elege nem lesz az egészből.  Ha változtatni akarunk, akkor tenni kell érte. Nap, mint nap változtatni. Vannak, akik azonnal képesek gyökerestül átformálni az életüket, mert készen állnak rá. Mert évek alatt megszerezték hozzá az erőt. Ők azok, akik élete fenekestül felfordul, csak az látjuk, hogy addigi megszokott mindennapjaikat felrúgták. Újítottak, váltottak.

Azonban vannak olyanok, akik a változás ilyen fokát nem bírják. Nehezebben kezelik a konfliktust, stressz küszöbük alacsonyabb. Állandó feszültségben élnek. Olykor beletörődnek abba, hogy ez egy szükséges rossz állapot. Mást nem ismernek, és jobb nekik egy langyos fájdalmas állapot, mint az új, ismeretlen, bizonytalan.

Úgy vélem és tapasztalom, hogy nem kellene tanácstalanul és tehetetlenül elszenvedni az élet viharát. Cselekedni kellene. Igaz sokan azt mondják fájdalmas ez az út, és inkább maradnak a jól megszokott kis mindennapjaikba, mert legalább itt tudják, mire számíthatnak. Lassú, de biztos, ámbár ismert szenvedésbe, fájdalomba mely örökké ott kísért az ember háta mögött. De nem kell így élni! Mindig lehet másképp dönteni, életünk minden másodpercében, akár most ebben a pillanatban!

Ha nem állsz készen a gyökeres változtatásra, akkor nap, mint nap változtass egy kicsit. Ha valami nem tetszik az életedben, és ezért eleget szenvedtél, és szeretnél  másképp élni, akkor kezd el most, ne várj egy percet sem. Igaz a változástatás nem egyszerű, maga az út sem könnyű.

Azonban, mint minden, amit valaha megkaptál az élettől, azért dolgoztál nap, mint nap, nem?

Ingyen kaptad a lakásod, a széket, amin most ülsz, az ételt, amit eszel? Gondold végig.

 Mindenki maga dönt az életéről! Te hogyan döntesz? Tégy a jobb jövődért, egy boldogabb állapotért. Sohasem késő!

Nánási Andrea

http://denok.hu/az-elet-noi-oldala/

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Értéktár, tudatos teremtő

 

Egy olyan ember, aki rendelkezik kellő én erővel, ismeretekkel, mérleget von és mer az élettel áramolni, mely sokszor változások sorozatát indítja el életébe, az boldoggá tud válni. Mindennapjai harmonikusak, stresszhelyzeteit jobban kezeli, teljes életet él.

Tisztában van saját értékeivel, és képességeivel, és ezeket fel is tudja használni céljai elérésére. Ezt a tudást Önmagunk megerősítését, mondhatjuk úgy is önbecsülést, önértékelést, meglehet tapasztalni, tanulni. Egyszerű kérdéseket teszek fel neked most kedves olvasó. Kérlek, válaszolj rá igennel, vagy nemmel. Ne gondolkozz, légy ösztönös, az első gondolatodat hagyd érvényesülni. Vagy ne minősítsd magad, mint például milyen nő, anya, felség vagyok, stb. Csak spontán válaszold meg ezeket a kérdéseket!

  • Képes vagy átmenni az útesten?
  • El tudod dönteni az időjárásnak megfelelően milyen ruhát vegyél fel?
  • Tudsz, főzni vagy egy szendvicset összedobni?
  • Képes vagy egy boltba, munkahelyedre, vagy az orvoshoz eljutni?
  • Képes voltál egy iskolát elvégezni?

Amennyiben a kérdések nagy többségére igent mondtál akkor mindened megvan, ami ahhoz szükséges, hogy minőségibb életet élj.  Ha jobban belegondolsz, sok olyan képesség birtokában vagy, amely alkalmassá tesz téged arra, hogy élj, életben maradj, és sikereket érj el.  Alkalmas vagy döntéseket hozni, mert át tudsz kelni az útesten.  Kitartóan egy célért dolgozni, mert elvégeztél egy iskolát, vagy többet.  Meg tudod tervezni a dolgaidat, mert eljutottál orvoshoz, vagy főztél, és az időjárásnak megfelelően is fel tudsz öltözni stb. Számos ilyen adottság birtokában vagy, akkor is, ha nem tudsz róla.  Igen, az lehet, hogy nem tudatosak ezek a cselekedeteid, hanem megszokottak, és ösztönösek. De ha ezeket az ismereteket, beidegződéseket, felismered és célzottan használod, az életed teljesen megváltozik, átformálódik. Olyanná, amilyenné akarod!

Mondhatnám úgy is, tudatos teremtővé válsz. Gondold végig, ha elérted azt, hogy el tudsz jutni a lakásodból a színházig, pedig még sosem jártál azon az úton és abban a színházban, akkor már másodjára már nem okoz nehézséget oda eljutni. Igaz? Ebben a dologban magabiztos lettél. Megtapasztalásod át tudod vinni másik élethelyzetbe. Tisztában vagy azzal ezek után, hogy képes vagy más új célponthoz eljutni, mert már egyszer eljutottál egy olyan helyre ahol eddig sosem jártál. Azt úton szerzett tapasztalat, biztonságot és képességet adott neked ahhoz, hogy közlekedni merj.

Ha átéled azt, hogy életed bármely területén pozitív változások indulnak meg, akkor megtapasztalod azt is, hogy én erőd nő. Tudatosítsd képességeidet, értékeidet, és élj ennek megfelelően!

Ez fajta létezés számos sikerhez vezet, a sikerek pedig én erőt szülnek az én erő harmóniát, és boldogságot szül.  Lehet, most azt gondolod, hogy ez nem könnyű, és nem tudod, hogy hol is kezd. De az is lehet, hogy már megtaláltad az utad.

Ha keresed a lehetőséget a változtatásra, akkor a változás megtalál téged.

Nánási Andrea

http://denok.hu/az-elet-noi-oldala/

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!